Egyedi, nyomtatott pólókkal a tetőn

A humor és a kemény munka megfér egymás mellett az építőiparban is.

Múlt hónapban egy hatalmas vihar miatt elég rendesen megrongálódott a házunk tetőszerkezete. Először a férjem mászott fel a tetőre, miközben én odalent kétszázas vérnyomással tartottam neki a létrát. Mint kiderült, a kár akkora volt, hogy tetőfedőt kellett hívni, hál istennek a férjem a munkálatok napjára kivett egy szabadnapot, így, mire hazaértem már javában folyt a munka.

Amint a tetőn dolgozó két embert figyeltem, feltűnt egy-egy felirat, ami a pólójukra volt nyomtatva. Az egyikre ez volt írva: ,,nem tudok lemászni”, a másikra pedig ez: ,,Tériszonyom van, de kötöttem életbiztosítást”. A feliratokon jót nevettem és reménykedtem benne, hogy ezeket csak amolyan poénos feliratoknak szánták.

Amikor lejöttek (szerencsére minden simán ment nekik) bemutatkoztam nekik és szóba elegyedtünk, felmérték a károkat és a felmerülő költségeket, amit, ha minden igaz kifizet a biztosító. Nem bírtam ki és nevetve megkérdeztem tőlük, hogy mégis honnan szerezték ezeket a pólókat. Kiderült, hogy egy olyan cégtől rendelték, akiknek fő profilja az egyedi póló nyomtatás , ráadásul rengeteg témában és nagy mennyiségben is gyártanak vicces, ötletes feliratos és képpel ellátott pólókat, pulóvereket és vászontáskákat. Eleinte az oldal kínálatából választottak különféle ital-képeket vagy szövegekkel ellátott nyomtatott pólókat, de aztán arra gondoltak, hogy viccesebb lenne, ha maguk találnák ki a szövegeket. Emellett pedig a családi vállalatuk logóját is rátetették a gyártóval, így ez lett a hivatalos munkahelyi öltözetük.

Az ötletet egyébként a tulaj felesége adta, aki már évek óta egyedi póló nyomtatással foglalkozik, majd szépen lassan a többi kolléga is követte a példájukat. Ami a szállítást illeti, azzal sem volt gondjuk, hiszen általában egy-két napig tart a kiszállítás, ráadásul a póló anyaga is nagyon jó, légáteresztő, minőségi pamut, így sokkal kevésbé izzadnak bele a tűző napon, mint egy műanyag ruhadarabba. Mivel a pólónak rövid ujjú, így amiatt sem kell aggódniuk, hogy leég a válluk, a hátuk a magas UV sugárzás miatt, valamint az időtállóság is szempont volt, hiszen egy kemény munkanap után minden ruha rögtön megy is a szennyesbe. Hál istennek nem nyúlik vagy kopik ki könnyen, de a biztonság kedvéért rendeltek a hét minden napjára egyet-egyet, így minden nap más humoros felirattal a hátukon mehetnek dolgozni.
Így nemcsak nekik lesz jobb kedvük, de egy-egy jól megválasztott humoros szöveg láttán a munkáltató számára is rokonszenvesebbé válnak a munka során.