Játék autó is lehet a vége, ha építőanyagért megy az ember

Tavaly tavasszal úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy hatalmas házfelújítási projektbe kezdünk. Nagyon ráfért már a családi fészkünkre egy kis tatarozás, mert bár amit csak bírtunk, megcsináltuk magunk, de eljön az a pont, amikor már kénytelenek vagyunk belátni: a dolog túlnőtt rajtunk. Szégyen, nem szégyen, de az az igazság, hogy bármennyire tartom is magamat ügyes embernek, azért egy komplett fürdőszoba felújítást már én sem vállalok be egyedül. És még ha csak a fürdőszobáról lett volna szó! a lakószobákra is ráfért már a felújítás, plusz a cserepeket is ki akartuk cserélni, egyszóval nagy fába vágtuk a fejszénket. A fiunk még kicsi ahhoz, hogy segíteni tudjon, de olyasmivel már meg lehetett bízni, hogy dobozolja be a játék autó gyűjteményét, rakja szekrénybe a könyveit, meg úgy összességében tegye felújításkésszé a szobáját.

Nem volt egyszerű olyan generálkivitelezőt találni, aki az egész procedúrát elvállalta, de nagy nehezen sikerült egy vállalkozót, aki mind a megfelelő szakemberekből álló csapattal, mind pedig a megfelelő gépparkkal rendelkezett. Csakhogy a magyar építőipar egyik sarokköve az az elv, hogy „Mi csak a munkát és az eszközöket biztosítjuk, az anyagról a megrendelő gondoskodik!”, amivel már bizonyára rengeteg ember életét megkeserítették. Nálunk sem volt különb a helyzet, nekem kellett utánajárnom mindennek, megrendelni a segédanyagokat, téglát, vakolatot, cementet, homokot, ráadásul mindehhez fuvarost is szerezni. Kész pokoljárás volt, az egész éves szabadságom elment arra a néhány hétre.

Amíg a Tüzép telepre járkáltam, egészen megismertem az ott dolgozókat. Ez óhatatlanul megtörténik, ha gyakran betérünk valahová, márpedig én igen gyakran megfordultam akkoriban ott. Néhány melóst már névről ismertem, de akiket nem, azok is messziről köszöntek, szóval kialakult egyfajta viszony, még ha igen felületes is. Viszont a telepvezetővel egész jól sikerült összeismerkedni, még magánéleti gondjainkat is megosztottuk egymással. Valahányszor bent jártam az irodájában, például kifizetni egy újabb adag építőanyagot, mindig érdeklődtünk egymás és családjaink hogyléte felől. Ennek előnye is volt, néha még egy kis kedvezményt is kaptam.

A felújítás lassan folyt, addig pedig kénytelenek voltunk a ház egyéb részeiben meghúzni magunkat. A nejemmel a nappaliban aludtunk, a fiunk pedig egy kis oldalsó szobában, amit azelőtt tárolásra használtunk. A gyerek egész jól viselte egy darabig a dolgot, de végül elkezdett elfogyni a türelme. Egyre gyakrabban kérdezgette, hogy mikor lesz már vége, mikor mennek már el a bácsik, mi pedig próbáltuk tartani benne a lelket, hogy tartson ki, nagyon szép lesz a ház, ha elkészül. Nyűglődött szegény, de azért próbált kitartani.

Egyszer aztán beütött a baj. A fiunk a padjón játszott, itt-ott széthagyva a sok játék autó. Az egyik segéd éppen a rámpán tolta kifelé a nehéz, sittel teli talicskát, amikor hangos recsegés kíséretében kilapított két kisautót. Na, ez volt az utolsó csepp a pohárban, a gyerek iszonyú balhét csapott, mindenki elküldött a fenébe, hogy tűnjenek már el, vissza akarja kapni a szobáját. Súlyos döntést kellett meghoznunk a feleségemmel: a felújítás hátralévő részére megkértük anyámat, hogy vigyázzon a fiúra, mert itt már nemigen bírja a strapát. Szerencsére a nagyanyja szívesen látta, úgyhogy összepakoltunk neki mindent; ruha, cipő, játék autó, minden, amire szüksége lehetett. Szegény már nagyon ki volt készülve ettől az egésztől.

Miután visszaértem, azért volt egy-két keresetlen szavam a vállalkozóhoz, hogy jóval lassabban készül a ház, mint amiben megegyeztünk, ő pedig megígérte, hogy rá fog járni a fiúkra, megsürgeti őket. Ezután derült ki, hogy a brigád tulajdonképpen dolgozni is tud, csak ehhez az kell, hogy a főnök egész nap ott üljön a nyakukon, és noszogassa, fenyegesse őket. Hihetetlen, komolyan mondom, és ezért még pénzt fogadnak el… A lényeg, hogy végre ütemterv szerint haladtak a dolgok.

Mikor nem sokkal a játék autó incidens után a Tüzép telepen jártam, elpanaszoltam a vezetőnek, hogy hogy jártunk, hogy a fiamat el kellett menekíteni, ráadásul a két kedvenc kisautója is megsemmisült. A telepvezető mondta, hogy ne aggódjak, megesik az ilyesmi, és odahívott az asztala túloldalára, mert mutatni akart valamit. Kikeresett egy weboldalt, bizonyos jatekwebshop.eu-t, és megmutatta, hogy mennyi féle játék autó van a kínálatukban, mondván biztos van közte olyan, ami összetört. Mivel mennem kellet vissza az anyaggal, így csak gyorsan lefotóztam a webshop címét, megköszöntem, fizettem és indultam is. Valahogy annyira zsongott a fejem az elmúlt időszaktól, hogy egyszerűen nem lettem volna képes magamtól megjegyezni ezt az amúgy igen egyszerű webcímet.

Este aztán, mikor a melósok már elmentek, kikerestem a képet, és fellátogattam az ajánlott oldalra. A lehidaltam egy enyhe kifejezés. Majdnem ezerötszáz féle különböző játék autó és ahhoz kapcsolódó dolog közül lehet válogatni, hirtelen nem is tudtam, hová legyek a nagy bőségzavarban. Ráadásul különböző kategóriákra szétosztva aszerint, hogy milyen jellegű játék autót keresünk. Voltak modellek, kisgyerekeknek valók, egyszerűbb és extrább darabok, tematikus, vagy rajzfilmhez kapcsolódók, szóval annyit böngészhettem amennyit csak akartam. Nem számított, hogy milyen fáradt voltam, az este legalább felét a keresgéléssel töltöttem, mert annyira magával ragadott a nagy választék, az egyszerű kezelés. És lett is eredménye a kutatásnak! Meg is találtam az egyik kategóriában valahol középtájon pontosan azt a két kisautót, amit a talicska összezúzott. Egy percet se haboztam, rögtön megcsináltam a regisztrációt, és beraktam a kosárba azt a kettőt. Aztán gondoltam egyet, és még néhányfélét összeválogattam, mert úgy voltam vele, hogy megpróbálom valamivel jóvá tenni a sok nyűglődést és kellemetlenséget, amit a felújítás okozott. Végül összesen vagy tízféle játék autó landolt a kosaramban, és a végösszeg is meglepően tűrhető lett. Leadtam a megrendelést, és innentől kezdve már csak várnom kellett. Három napon belül hozta is a futár, szerencsére éppen otthon voltam, így át tudtam venni az első kiszállítási kísérletkor. Szépen elraktam az új kisautókat biztonságos helyre, hogy még véletlenül se kerüljenek talicska közelébe.

A tatarozás még körülbelül egy hétig tartott, de a ház olyan lett, mintha nem is ugyanaz az épület lenne. Minden ragyogóan új lett, tiszta, szép, pontosan olyan, amilyenre egy családnak szüksége van. A fiamat is hazahoztam anyáméktól, szerencsére már valamennyire kiheverte a dolgot. valószínűleg sokat segített neki, hogy nem kellett minden nap a zajban, jövésben-menésben léteznie, volt ideje pihenni kicsit. A játék autó témát még nem hoztam szóba, gondoltam legyen meglepetés. Otthon aztán nagy örömmel újra birtokba vehette a szobáját, és az ágyán várták a vadonatúj kisautók. Szavakkal nehéz azt az örömet leírni, ami akkor lett úrrá rajta. Ugrált, viháncolt, és azonnal el is kezdett játszogatni velük. Mi pedig a feleségemmel végre hátradőlhettünk a teraszon, és élvezhettük a nyugalmat a frissen felújított családi fészkünkben.