Mivel jutalmazod a szorgalmas munkásokat?

20-as éveink vége felé a párommal igen gyakran szóba került, hogy képzeljük el a jövőnket. Abban szerencsére meg tudtunk egyezni, hogy közösen. Beszéltünk családról, házasságról, de mindenek előtt szerettük volna mindezt megalapozni egy közös házzal. Mindketten kistelepülésen nőttünk fel. Számunkra egyértelmű volt, hogy ha gyereket szeretnénk, akkor kertes házat is. Meg kutyát! De ez már részletkérdés.

A lényeg, hogy szerencsére sok anyagi segítséget kaptunk a szüleinktől és pénzben nem mérhető segítő kezeket a barátainktól. Ugyanis a telek megvásárlása után az alapozó munkákat a költségek csökkentése végett mi csináltuk a haverokkal. A párom, aki azóta már a vőlegényem építésvezetőként dolgozik, így kiválóan elirányította a szorgalmas munkásait, persze maga is keményen dolgozott. Egész nyáron rendületlenül ott töltöttük minden szabad napunkat és hétvégénket, nem volt megállás. Esténként pedig a leendő kertünkben söröztünk és beszélgettünk egy tábortűz mellett. Életem egyik legnagyszerűbb nyara volt. Úgy összeszoktunk, olyan jól szórakoztam, hogy most már biztos vagyok benne, életünk végéig számíthatunk egymásra, bármiről legyen is szó.

A jutalom

Dávid, a jegyespárom mindenképpen szerette volna ezt a szívességet valahogy meghálálni a csapatnak. Valami különleges és személyes módon, ami a sok munka után kellően pihentető és szórakoztató. Rábukkant a https://balatonpro.hu/csapatepites oldalra. Itt ugyan inkább cégek számára kínálnak csapatépítő programokat, de úgy érezzük, ez nekünk is tökéletesen megfelelne. Rengeteg program és csomag közül tudunk válogatni. Balatoni hajókázás, vitorlásverseny, evezés, sárkányhajó, kvad, vagy bármilyen ügyességi játék. Ami nekünk a legjobb lenne, az szerintem a vitorlás verseny! Vicces lehet, mert nem vagyunk otthon az ilyesmiben, néhányunknak még autós jogsija sincsen, bár nem tudom, ez mennyire releváns itt 😀 Végül is egy jármű vezetéséről van szó mindkét esetben. Azért persze kapnánk profi segítséget a BalatonPro nevű cégtől, akik szervezik ezeket a programokat és intézik a vitorlásbérlést ó, meg mindent.

Azt hiszem, egy ilyen fun-napot megérdemlünk együtt, az egész nagy csapat! Csak mi, a Balaton, a vitorlás és a nem szűnő király hangulatunk! Ha majd egyszer valaha az életben teljesen kész lesz a ház is meg a kert is, akkor majd a kertben tartunk óriási grillpartykat minden hétvégén, de addig is marad a https://balatonpro.hu/csapateptes. Vicces, mert ez olyan, mintha egy cég lennénk. A munka folyamán sokat poénkodtunk azzal, hogy tulajdonképpen alapíthatnánk egy véget, mindnyájan gyorsan beletanulunk valamilyen építkezésen szükséges szakmába, Dávid vezetésével pedig pizzáért és sörért segítenénk házépítéseken. Elég hamar elszegényednénk, azt hiszem, mert a mi házunk alapjait nem túl jó tempóban sikerült letenni. Persze ez még csak a szárnybontogatásunk. Lesz ez még jobb is. Kíváncsi vagyok, hogy a vitorlás vezetésének rejtelmeit milyen gyorsan és ügyesen sajátítjuk el.

httpsbalatonpro.hucsapatepites

Ami még izgatja a fantáziámat, az a sárkányhajózás. Igazából nem is tudom pontosan, hogy ez mit jelent, de annyira menő a neve, hogy egyszerűen muszáj kipróbálnom! Ez egyik barátunk még régebben azt mondta, hogy azt ő már kipróbálta, úgyhogy ott akkor majd ő lesz a főnök. Eligazgatja majd a kis csapatunkat remélem.

Nagyon remélem, hogy ez az ötlet nekik is tetszik majd. Mondjuk egy nap, amit a Balaton parton együtt töltünk, nem lehet rossz! Ahol mind ott vagyunk, az már csak óriási buli lehet, így max kiröhögnek, hogy minek törtük magunkat ilyen nagy ajándékkal, ha egyszer nekik az is jó lett volna, ha szalonnát sütünk és sörözünk a félkész kertben. Tökéletesen igaz, hogy a legnagyobb ajándék az életben néhány jó barát, akikre mindig számíthatsz!