Nitrogén palackok a téglák közt

Építőipari projectekben időről-időre megjelenik egy-egy érdekesebb kihívás is, aminél nem elég az, ha az ember egyetemet végzett, hanem tapasztalattal is rendelkezni kell. Ilyenkor ugyanis általában olyan dolgok kerülnek elő, amiket nem tanítottak az iskolapadban, és csak akkor lehet velük kezdeni valamit, ha már dolgozunk egy ideje az iparban.

Nekem az első ilyen esetem az volt, amikor egy vidéki élelmiszeripari cég egy új épületét kellett felhúznunk a semmiből. Itt azonban olyan dolgokkal találkoztam, amikkel korábban még soha: ezek közül is a legnagyobb problémát a rengeteg felhasznált nitrogén palack biztonságos elhelyezése okozta.

A nitrogén egy olyan gáz, amit az élelmiszeriparban előszeretettel használnak tartósításra, és a zöldségek, gyümölcsök megfelelő csomagolásához, pont ezért mindig hatalmas mennyiségekben kell, hogy rendelkezésre álljon. Ezt azonban én is már csak utánajárás után értettem meg, amikor a telepvezető először odajött hozzám, és elkezdett a nitrogén palackokról magyarázni, nem is tudtam, mit keresünk itt.

Ilyen speciális dolgokról ugyanis nem tanít nekünk senki semmit, legfeljebb akkor, ha a rendelkezésünkre álló nagy adag szabvány elolvasását a nitrogén palackok tárolásáról tanításnak vesszük. Ennek ugyanis rengeteg biztonsági feltétele van: mint minden gázpalack, ez is nagyon robbanásveszélyes, így speciális hőmérsékleti vagy nyomási körülményeknek nem lehet kitéve.

Téglaépület lévén azonban nyilván nem kerülhettem el, hogy én is belefolyjak a tervezésbe, és megismerkedjek a pontos célokkal, szabályokkal.

A tervrajzok elkészítése előtt így nekem is komoly munkát kellett végeznem a nitrogén palack megismerésére, amit rögtön annál a végnél kezdtem, ahonnan szállítják őket ebbe az ipari épületbe.

Náluk megismerhettem, hogy milyen méretekben és kiszerelésekben kaphatók a nitrogén palackok, a megrendelőktől pedig azt az infót kaptam, hogy ők mindig a legnagyobb elérhetőt szokták választani. Így tudtam, hogy a terének alkalmasnak kell lennie arra, hogy több, másfél méter magas, 50 literes nitrogén palackot is kényelmesen és biztonságosan el lehessen benne helyezni.

Ehhez még sok másik probléma is hozzájárul: ezeket a palackokat (amik 50 literes esetén már semmiképpen se mondhatóak könnyűnek) szállítani kell a munkagépek között, cserélni kell őket, és újra biztonságosan elhelyezni a kiürült darabokat is.

Mindehhez sok plusz teret kell elérhetővé tenni, amikről nehéz megoldani, hogy amikor nem nitrogén palackokat tárolnak vagy szállítanak bennük, mire tudják megfelelően kihasználni.

És itt jön képbe az, hogy valamennyire tapasztalt mérnökként, ha mást nem, a nitrogénpalackok előtt Pb gázpalackokkal már volt dolgom – akkor se találkoztam még pontosan olyan kihívással, mint előtte, de olyankor legalább több hozzáértő volt a környezetemben. Az ott megszokott biztonsági előírásokat itt alkalmazva például még jobb raktárakat is sikerült alkotnom: a Pb gázpalackok ugyanis még fokozottabban robbanásveszélyes, szintén nem szabad magas hőmérsékletnek vagy fizikai hatásnak kitenni. Így a tárolás, szállítás biztonságára nagyon pontosan oda tudtam most is figyelni.

Ezután a megrendelés után olyan szerencsém is adódott, hogy évekkel később még visszalátogathattam a felépült gyárba, meg megnézhettem, hogyan teljesítenek a gyakorlatban az általam tervezett nitrogén palackokat rejtő helyiségek, és hogyan is használják őket. A téglaépületbe belépve ismerősként kezeltek a dolgozók, akikkel korábban nem találkoztam, de valószínűleg elmondták nekik, hogy én vagyok az, aki miatt most nem kell aggódniuk a nitrogénpalackok miatt – mindenki biztonságba tudhatja magát, még ilyen veszélyes dologgal foglalkozva is.