A barátnőm műszaki ellenőr egy építkezésen. Igen, jól látjátok, nő, és építkezésen dolgozik. először én is furán néztem, mikor a megismerkedésünkkor ezt elmesélte, de azóta már megbarátkoztam a gondolattal, és tulajdonképpen büszke is vagyok rá, hogy mérnök és ilyen fontos és felelősségteljes munkája van. Az egyetlen dolog, amivel még mindig nehezen tudok megbarátkozni az az, hogy egész nap férfiakkal van körülvéve. Persze, ez természetes hozadéka a választott hivatásán, de a barátjaként nehéz kihívás ezt számomra, hogy ne csináljak a helyszínen jelenetet. Mert nyilván udvarolnak neki folyamatosan, hiszen gyönyörű, okos, és még vicces is, egy igazi főnyeremény minden férfi szemében.
De nagyon szerencsés vagyok, mert egyáltalán nem esik kísértésbe, sőt, elmesél nekem minden ilyen esetet, és együtt mosolygunk rajta, hogy miket mondanak neki. Gondolkodtam már rajta, hogy odamegyek egyszer az építkezésre, de mivel nagyon őszinte és teljes mértékben megbízom benne, nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni a munkahelyén, inkább csendben ülök és megvárom, hogy ez az egész sztori lecsengjen. Mert minden csoda három napig tart és ezek a srácok is fel fogják adni majd egyszer, csak addig kell türelmesnek lennem, amíg megértik, hogy az udvarlásuknak tulajdonképpen nincs semmi értelme.
Ettől függetlenül kicsit dühítő, hogy minden nap valami ilyen és ehhez köthető esemény vagy történet van terítéken. Tegnap is, mikor hazajött a munkából, én pedig éppen az üdvözlő Bónusz begyűjtésén dolgoztam, még be sem lépett az ajtón, de már kikerekedett a szemem, mert egy hatalmas virágcsokor volt a kezében. Mivel én nem küldtem neki aznap virágot, nem is értettem, hogy hogyan lehet nála, így inkább rákérdeztem, ő meg elmesélte, hogy az egyik építésvezetőtől kapta, elismerésül a kiemelkedően precíz munkájáért. Ki hiszi ezt el?
Mert ha már vége lenne a projektnek, és akkor adott volna neki virágot, még valamivel természetesebb lenne, de hogy a munka felénél hogy jutott ez éppenséggel eszébe, azt nem értem. Nem értem, és nem is tetszik, de nem tudok mit tenni vele, mert a kedvesem láthatóan örült a virágnak, nekem meg az a legfontosabb, hogy ő boldog legyen. Végül is ez a helyzet még mindig jobb, mint ha olyan környezetben dolgozna, ahol feszült a légkör, és minden nap kikészítik idegileg. Így legalább mindig vidám, mert jól esik neki az udvarlás, melyik nőnek ne esne. Csak én legyek elég türelmes, és győzzem kivárni, hogy ennek az egésznek egyszer vége legyen. Na, nem, mint ha nem lenne benne a pakliban, hogy a következő helyen ugyan úgy körbeudvarolják, de azok új figurák lesznek, és hátha addigra kifejlesztek valami stratégiát, hogyan vessek ezeknek a folyamatoknak véget.
Addig is türelemmel várok, míg felépül az a ház, és igyekszem titkolni az érzéseimet előtte. Nem szeretném, ha azt hinné, benne nem bízom, mert ez egyáltalán nem igaz. Tudom, hogy nem bántana, és nem csalna meg engem soha, erről már sokszor beszéltünk, és bevallom férfiasan, le is teszteltem. Szóval bízom benne, csak a férfiakban nem, és emiatt aggódom egy kicsit, de talán ennek az időszaknak is vége lesz egyszer. Ha hamarabb nem is, talán akkor, mikor majd megszüli nekem első, közös gyermekünket. Addig pedig a jelszavam, hogy kibírjam ezt az egészet: türelem, türelem, türelem!