Biztosan sok szülő néz szembe nap mint nap azzal, hogy bármennyire is szeretne segíteni a gyerekének, az sosem hallgat rá a világért sem. Én magam is gyakran küzdök ezzel. Mindig azt próbálom mondogatni magamnak, hogy „de hiszen gondolj a saját fiatalkorodra!”. Ettől rögtön eszembe jut az az eset, amikor először dolgoztam. Apámnak építőipari cége van. Egészen kicsi korom óta mondogatta, hogy majd egy napon én is ott fogok dolgozni. Egy ideig persze meggyőző volt, és még büszke is voltam rá, hogy apukámmal együtt dolgozhatok. Azonban szép lassan rájöttem, hogy ez nem az, amit csinálni szeretnék. Elképesztő nehéz volt megmondani neki, és elfordulni az építőipari munkától. Meg is sértődött rám, én mégis tudtam, hogy ez volt a helyes döntés, hát hiszen én nem is ezt akarom csinálni! Erre a történetre gondoltam akkor is, amikor a fiam egyik nap kijelentette, hogy érdekli az it diákmunka és ki szeretné próbálni magát benne. Nekem ugyan fogalmam sem volt, mi az az „it”, de mindent megtettem hogy megfelelően tájékozódjak.

Együtt kezdtük el nézegetni a weboldalakat, és hamarosan rátaláltunk a topiwork.hu honlapjára. Milyen kár, hogy amikor én kerestem először munkát, még nem léteztek ilyen oldalak! Ez a felület ugyanis rendkívül hasznosnak és amellett igényesnek is látszott. Egyből tudtam, hogy ilyen gondosan megtervezett, átlátható, és szép honlap megalkotói csakis olyan emberek lehettek, akik szívükön viselik a diákok ügyeit.
Az életünk első munkái ugyanis nagyon meghatározó szerepet játszanak a munkáról kialakított képünk formálásában. A diákmunka képes egy életre megszerettetni, vagy -sajnos – megutáltatni valakivel a munka fogalmát. Gyorsan megtaláltuk, hogy a topiwork.hu-n elérhető it diákmunka. Ebben a honlap tetején elhelyezett kereső „program” segített. Ha pedig lejjebb görgettünk, láttuk, hogy kategóriák szerint is lehet állásokat nézegetni. Ezek között szintén feltűnt az it, emellett pedig műszaki, fizikai, gazdasági, hr és marketing, alkalmi, és otthonról végezhető kategória is volt. Az is megtetszett nekünk, hogy sok gyakornoki álláslehetőséget helyeztek el a weboldalon. A gyakornoki munka azért nagyon jó, mert lehetőséget biztosít a diákok számára, hogy abban próbálják ki magukat, amit tanulnak éppen. Ez pedig a lehető legjobb módja annak, hogy megtapasztalják, eldöntsék, ez-e az, amivel foglalkozni szeretnének az életben.
A topiwork.hu-n olyan igazán fiatalos állások is vannak, mint például a fesztivál koordinátor. Ez olyanoknak ajánlott, akik szeretik és bírják a pörgést, az emberekkel való foglalkozást. Egy ilyen diákmunkával tényleg össze lehet kötni a kellemeset a hasznossal: egyszerre biztosít kiváló nyári munkát és belépési lehetőséget fesztiválokra.
Azt is szimpatikusnak találtam, hogy elérhetők különböző cikkek a munka világával kapcsolatos témákban. Olvasni lehet az interjúról, a munkahelyi etikettről, a motivációs levélről. Azt gondolom, hogy ezekről gyakran nem kapnak megfelelő tájékoztatást a kezdő munkakeresők. Akik szerencsésebbek, azok kérhetnek segítséget a szüleiktől. Azonban nem mindenki ilyen szerencsés, és emellett a munkáltatás feltételei folyamatosan változnak. Sokszor még a legkedvesebb és segítőkészebb szülő sem tud elég támogatást biztosítani gyermekének, mert az „ő idejében” egész máshogy működtek ezek a dolgok. Ezért tartom kifejezetten hasznosnak a topiwork.hu cikkeit. Minden fiatal munkakeresőnek segítséget nyújthat az álmai felé vezető út elkezdésében.