Mint építőipari munkás, mindig is nagy hangsúlyt fektettem a precíz munkavégzésre, mindent a legmegfelelőbb módon, a lehető legjobban kivitelezni. Teljes körűen eljárni a munkaterületemen, elindulva a külső esztétikai pontosságtól a teljes szerkezeti biztonságig.
Ezzel a hozzáállásommal igen csak jó névre tettem szert a munkaerő piacon, sőt sikerült egyre magasabb pozícióba is feljutni így mára már elmondhatom magamról, hogy én vagyok a főnök, csak a megrendelők és a tulajdonosok állnak felettem, de a terepen az én szavam a döntő, a munkásaim számára. Mindenkitől egytől egyik megkövetelem azt a precizitást, melyet elengedhetetlennek tartok, és ami miatt olyan visszajelzéseket kaptunk, hogy a renoménk kinőtte magát mai méreteire. Ehhez persze nagy szigor és koncentráció is kell, de úgy vagyok vele, hogy ha a dolgozó emberek megvannak fizetve, el lehet várni, hogy megdolgozzanak a pénzükért. És igen, nálunk jobb a fizetés, mint a hasonló vállalatoknál, de ezért cserébe egy feszítettebb tempót kell tudni bírni, nagyobb terheléssel. A légkör sem rossz ennek ellenére, mivel mindenki tudja, hogy azért mert munkaidőben szigorúbb vagyok, attól még ebédidőben szívesen beszélgetek bárkivel.
Na de elég is arról, hogy milyen vagyok. Inkább arról szeretnék mesélni, hogy mibe ütköztem, a múltkor.
Nem tagadom, hogy azért is dolgozom, hogy egy kicsit magamra is költhessek. Ilyen az én hobbim például, a motorozás. Most már több mint 5 éve hódolok neki, balesetmentesen és gyakorlatilag anélkül, hogy bármilyen szabálytalanságot elkövettem volna.
Talán itt is azért lehetséges ez, mert hasonlóan precíz vagyok, mint a munkámban. Nem szeretek ész nélkül száguldozni és azt sem teszem, ha mellettem teszik ezt. Persze a sebesség nagy szerelmese vagyok, de ez nem mentség a gyorshajtásra. Tagja vagyok több motoros klubnak is, akikkel havi. negyedéves vagy fél éves időközönként találkozunk és megosztjuk egymással a tapasztalatainkat, az új szerzeményeinket és persze olykor-olykor még egymás motorját is kipróbáljuk.
Pár hete egy, talán most már mondhatom ezt, barátommal találkoztam az egyik ilyen összejövetelen. Azért fogalmaztam így, mert bár a hétköznapi életünkbe civilben nem találkozunk, az ilyen találkozókon mindig örülünk egymásnak. Mesélte, hogy egy új bukósisaknak jutott a birtokába, mely egy egészen teljes körű bukósisak teszten esett át. Nem csaj az általános ECE 22.05-ös európai szabványnak megfelelő lenyomat volt található a sisakon, mely nélkül technikailag nem minősíthető bukósisaknak, hanem érdekes módon, csillagozva volt.
A brit kormány által kifejlesztett bukósisak tesztek, a Sharp tesztek, sokkal részletesebbek, és szélesebb perspektívájúak, mint a hivatalos európai szabvány (ECE 22.05), hiszen nem csak egy adott sisakkal foglalkozik, hanem számos prémium márka modelljét veszi górcső alá és állapítja meg számadatokkal, majd jelzi csillagokkal az eredményt.
Az ő sisakján a lehető legtöbb csillag volt rajta, így logikusan következett, hogy ez típusának a legjobb darabja. Nagyon megtetszett és azonnal nekiálltam kérdezősködni, hogy honnan vásárolta, valamint, hogy meséljen még erről az egész csillagos rendszerről, hogy hogyan is működik.
Egy kicsit mesélt is róla, de idő közben elkezdődött egy igen csak izgalmas motoros show, mely miatt rövidre zárta a beszélgetést és csak annyit mondott, hogy a honlapon minden fent van, a sisakokat pedig a SHOX Motoros Webáruházban keresgéljem, ott mindenre van válasz és a kínálat is nagy.
A motoros találkozó után az első dolgom volt, hogy utánajárjak mindennek, és ha találok olyan sisakot, mely átment a bukósisak teszten és úgy ítélem meg, hogy szükségem van rá, nyitva hagyom az ajtót a lehetőség előtt, hogy megvásároljam.
Egyelőre még várat magára egy kicsit a dolog, mert közbejött egy jó nagy adag munka, de szerintem a következő hetekben, egy alaposan tesztelt biztonságos bukósisaknak leszek büszke tulajdonosa.