Így lett sima tetőcserép választásból napelem

Nagyjából már 15 évvel ezelőtt egy város közeli faluból beköltöztünk a városba egy panellakásba. Az elején még olyan sokkal egyszerűbbnek tűnt az egész, ahogyan megszűntek a ház körüli munkák, könnyebb volt eljutni akárhová. Aztán egy idő elteltével elkezdett mindenkinek hiányozni a kis falusi, csendes élet, ezért a szüleim úgy döntöttek amint lehetséges visszaköltözünk egy közelebbi kis faluba.

Építkezni nem egyszerű, de két évvel ezelőtt mégis csak belevágott a család, főként apukám. Egészen az alapoktól kezdve tényleg szükség volt két évre, mindenféle engedélyeket intézni, szakembereket találni, talán a leggyorsabban tényleg a valós építkezés része ment. Utolsó fázisnak hagyta a tetőkialakítását, cserépválasztást. Először ugyanis a mindenki számára megfelelő kőburkolatot, lábazatot választottuk ki és ehhez szerettünk volna leginkább passzoló tetőcserepet is választani.

Végül egy sötétszürke cserép mellett döntöttünk, amikor már nem is emlékszem honnan, de apukámnak jött ez az ötlete a napelem rendszerekkel kapcsolatban. Mikor már azt hittük volna, hogy na nemsokára költözhetünk még közbe jött ez. Utólag visszagondolva viszont szerintem nem tartott sokkal tovább így sem az építkezés.

Először is fogalmam nem volt, hogy mi ez, hogy is működik és tényleg megéri-e. Egy építkezés nem olcsó dolog, így természetesen minden kiadás előtt alaposan átgondoltuk tényleg szükséges-e. Napelem kalkulátor segítségével szerettük volna kiszámolni mennyibe is kerülne az egész rendszer, illetve a kivitelezés. Ezen az oldalon találtunk egy olyan felületet, ahol bár nem azonnal, de későbbi visszajelzés után a pontos adatok megadásával kiszámolták nekünk, mennyi napelemre is van szükségünk és ez mennyibe kerülne. Az oldalon olvasgatva láttuk, hogy bizonyos feltételeknek meg kell felelnie például a tetőszerkezet erősségének is, hogy képes legyen tartani a rendszert, illetve a tájolás sem egy utolsó kérdés.

Teljes körű felvilágosítást kaptunk azzal kapcsolatban, hogyha szeretnénk akkor állami kamatmentes hitellel fedezhetők a napelemrendszer és annak kiadásai is. Ezzel a lehetőséggel mi most nem éltünk, hiszen nem szerettünk volna már több hitelt. De úgy gondolom, ha van egy ilyen lehetőség akkor aki megteheti az mindenképpen éljen vele, mivel a napelemes rendszerek egy hosszútávon, de biztosan megtérülő befektetésnek számítanak.

Amint meg volt kalkulálás és a helyszíni felmérés is, már csak meg kellett várnunk, hogy olyan legyen az időjárás, ami alkalmas a kivitelezésre. El sem hittem, de tényleg két nap alatt meg volt az egész. Nagyon profi csapat volt, apukám szerint is látszott rajtuk, hogy nem először csinálnak ilyet.

napelem kalkulátor

Nekem még egy kicsit fura megszoknom, hogy a háztető tele van napelemekkel, mert eddig ilyet csak nagyobb vállalatoknál láttam, de közben meg pozitívan gondolok arra, hogy ezzel a lépéssel nem csak egy megtérülő befektetést csináltunk, de tettünk is valamit a fenntartható fejlődés irányába.